2016. sze 21.

A Nagy Visszatérés

írta: FitRea
A Nagy Visszatérés

Kedves Hűséges, Kitartó és Rendszeresen Visszatérő Olvasóim! És persze Kedves Mindenki!

Egy hosszabb kihagyás után jelentkezem ismét. Nem is tudom megmondani fejből, hogy mikor jártam itt utoljára, de kb. május lehetett. Ég is a bőr a képemen, hogy itt hirdetem az igét, aztán fogom magam, és eltűnök hónapokra. És szomorúan azt is be kell vallanom, hogy abban a 3 hónapban, míg nem jelentkeztem, nem is tornásztam. Felhagytam mindennel, amit eddig csináltam, amiért eddig küzdöttem. Most jönnek a kifogások, de persze nem kellene, hogy ez legyen… Tavasz végére teljesen elfáradtam. Testileg-lelkileg. A munkahelyem kész káosz lett, új munkát keresgéltem – kevés sikerrel – és egyre több volt a túlóra, néha estig tartott a munka, 7 óra volt, mire hazaértem. Napi 10 óra munka után, már nem volt kedvem semmihez. Aztán a zöldség is szépen háttérbe szorult, és bevallom, kicsit jól esett anyukám házi kosztján élni. Hozzáteszem, vacsorára rengeteg pékárut ettem, sőt cukrozott lekvárral, így aztán a nyár végére a leadott kilók és zsír fele szépen visszamászott a hasamra és a popsi tájékára. Össze sem merem vágni a májusi fotómat a szeptember elejeivel. Aztán vége lett a nyárnak, és csodával határos módon sikerült új munkahelyet találnom, ahol nincs túlóra és 4-kor végzünk, így 15 perccel később már otthon lehetek.  És amikor már kezdett minden stimmelni, na akkor jött a lökés: szeptember 3-án Tatabányán végre volt egy Péntek Enikő edzés, amire mindenképp el akartam menni. És ott is voltam. Másnap volt olyan izomlázam, hogy azt hittem meghalok. Az ülés komoly gondokat okozott, úgy éreztem magam, mint akit elvertek és kék-zöld mindene, de csak az izmok voltak. És akkor elhatároztam, hogy újból indul az egészséges életmód projekt, utána nap megkaptam az őszi 12 hetes edzéstervet is, azóta azt csinálom, ráadásul ráadással. A MAX terv mellé mindig megcsinálom a BASIC tervet is, így a napi 45-60 percek újból megvannak. És a kajálásból is visszavettem, a héten már délben és este is nyers salátákat eszek natúr joghurttal, cottage cheesel. Nem mondom, hogy semmi mást nem eszek, de most ebbe kell visszarázódnom. És van szép új edzőnacim is, ami inspirál az edzésre. Na meg tegnap, - gondoltam kiváltom a futást – elmentem Zumbára, de az első és egyben utolsó alkalom is volt. El sem fáradtam, követni sem tudtam a dolgokat, nem tetszett sehogy sem az egész és már az első 20 perc után közöltem anyukámmal hogy jövő héten nem megyek, mert inkább tornászok otthon a kis szobám közepén. Sőt megedzem őt is ingyen, ha szeretné, de ez a Zumba csak szórakozásnak jó.

Nem ígérek semmit, mert nem szeretném úgy végezni, hogy nem tudom 2 nap múlva már betartani, de próbálok gyakran írni, leírni hogy mik a tervek, mi a következő napi edzésterv – ahogy régen is csináltam. Aztán ha lesz új receptem, azt is hozom, bár mostanában nem kísérleteztem semmivel.

Holnapi edzésterv a következő:

MAX-on, tehát haladóknak Zóna klasszikusok és egy gyors köredzés:

BASIC-en, azaz kezdőknek egy has-kar köredzés lesz:

 

Szólj hozzá