Gőzgombóc cukormentesen
Sziasztok!
A tegnapi nap nagyon aktívan telt, mondom is, hogy mit értek ez alatt. Munka közben kitaláltam, hogy csinálni fogok gőzgombócot, mert mindig olyan jól néz ki a képeken, én meg még nem is próbáltam sosem. Nem hogy diétásan, „normálisan” sem. Most viszont volt hozzá minden fajta lisztem, úgyhogy hazaértem és nekiálltam. Igazából 3 perc alatt össze lehet dobni, nekem csak azért tartott tovább, mert a fagyasztóban volt a túróm, így még azt ki kellett olvasztanom. De utána már minden gyorsan ment, és egy nagyon szuper desszert lett a végeredmény. Mutatom is:
- 2 ek Szafi Reform süteményliszt
- 1 ek Szafi Reform szénhidrátcsökkentő rostkeverék
- 1 ek negyedannyi édesítő
- 10 dkg túró
- 2 tojás
Ezeket összekevertem, kétharmadát egy mély müzlistál aljába nyomkodtam, de csináltam benne egy mélyedést, amit megtöltöttem a cukormentes eperlekvárommal. Majd befedtem a maradék tésztával, és 2x3 percig mikróztam. Összességében 10 perc alatt kész a finom, és gyönyörű napi édesség. Ráadásul kreatív voltam és olyan jól sikerült, hogy bele sem akartam kezdeni, csak nézegettem egy darabig.
Ezt követően elkezdtem az edzést, amiről már tegnap írtam, hogy mi lesz. Mivel a Jump Zóna a halálom, így azt halogattam, végül nem bírtam már nekiállni, így 3 videóval kimerült a napi program. Összesen 45-50 perc volt. Ráadásul az idő is szorított, mivel nagymamámtól kaptunk egy rakás meggyet, annyit, hogy még anyukám is sokallotta, így két kilóból meggy dzsem készült. Cukor- és tartósítószermentes dzsemet főztem. Ez is elkészült 1-1,5 óra alatt. A receptjének nem szánok külön bejegyzést, mivel az eperlekvár receptje szerint készült, csak meggyel.
- 2 kg magozott meggy
- 10 dkg negyedannyi édesítő
- fél citrom leve
- 1,5 tk agar-agar + 3 ek víz
A meggyet főztem, majd mikor már engedett levet, hozzáadtam az édesítőt és a citromlét. Mikor már elég jól szétfőtt a gyümölcs, kicsit megturmixoltam egy botmixerrel, aztán a hab eltűntével hozzáadtam a vízzel elkevert agar-agart. Főztem még 5 percig, majd üvegeztem és dunsztba tettem.
És aztán akkora lendületben voltam, hogy 8 órakor végül rászántam magam arra, hogy a Jumpot is lenyomjam, így azt is végigszenvedtem, ezennel nincs plusz csúszásom.
A diéta ezek által tartva van, a tegnapi nappal komolyan gondoltam, hogy most egy hónapig legalább a cukrot elhagyom, tegnap a következő volt a menüm:
- Reggeli: 2 db Szafi Reform almás-epres rácsos, capuccino
- Ebéd: párolt cukkini, csirkemell kockákkal, capuccino
- Uzsonna: ¼ gőzgombóc eperlekvárral
- Vacsora: ¼ gőzgombóc eperlekvárral, 2 db keksz (másra nem igazán vágytam, éhes sem voltam igazán)
A mait nem írom le, mert ha leírom, megszegem, úgyhogy majd holnap beszámolok róla, hogy mit ettem ma.
Nemsokára újra jelentkezem!