Most egy rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, mivel eszembe jutott, hogy nem meséltem még a hétvégi programomról, ami egy kicsit azért beillik a blog tematikájába is.

Azt hiszem, már említettem, hogy bekerültem a helyi hagyományőrző csapatba, ami azt jelenti, hogy mostanság elég sok programom lesz, egészen szeptember végéig – október elejéig tartanak ezek a rendezvények. Így – ugyan még csak egy hirtelen, a szekrényből előkapott ruhám van – részt vettünk már két programon is, a múltkor Sárváron jártunk, ott még csak felvonultam, a hétvégén pedig a szentgotthárdi Történelmi Napokon vendégeskedtünk néhányan egy másik csapat meghívására.

A program szerencsére már korábban fent volt a neten, így előre meg tudtam nézni, hogy mi az, ami engem érdekel, amit meg akarok nézni, és mi az, amit közben majd tudok fotózni is, mert kineveztem magam a csapat fotósának. A szombat délutáni programban szemet szúrt egy emlékfutás elnevezésű rendezvény, amire lehetett előre is nevezni. Sokáig fontolgattam a dolgot, utánajártam, mi is ez pontosan, de aztán sokáig húztam az időt, így nem neveztem előre. Elérkezett a szombat, délelőtt elindultunk, másfél óra alatt elértük a várost, megismerkedtünk új emberekkel és jött az ebéd: babgulyás jó zsíros húsokkal, kenyérrel. Ebből ettem valami kis levet, babot és ennyi. Közben még mindig vacilláltam, hogy mi legyen a futással. Aki hallotta, megkérdezte, hogy miért gondolkozom rajta? Egyszerűen csak menjek és kész. Aztán délután három órakor meghoztam a döntést: futni fogok. A futó cuccomat elcsomagoltam, így a hagyományőrző ruhámban odasétáltam a sátorhoz és beneveztem a csatafutásra. Hogy mi is ez?

Évente megrendezésre kerül az ún. csatafutás, melyet elsősorban a gyerekeknek és rokkantaknak szerveznek, de az ő kategóriáikon kívül indul még egy „hobbyfutam” és egy főfutam. A főfutam 9,6 km, iszonyat hosszú még kimondva is, a hobby viszont „csak” – a szentgotthárdi csatára emlékezve – 1664 méter. Én ez utóbbira neveztem. Kaptam egy kis nevezési csomagot, benne repiholmikkal, és a legjobb az E-Ontól kapott energiaszelet volt. A kiadósnak nem mondható ebédem után uzsonnára nagyon jól esett ennek a zabszeletnek a fele, jó tömény és tápláló volt, a másik felét futás utánra tartogattam. 085-ös rajtszámmal indultam, ez lett az új nevem, a srácok akárhányszor elmentek mellettem, mindig elismételték a számot. Aztán 6 körül átöltöztem az – egyesek szerint – új hagyományőrző ruhába, azaz a Folk Zónás nadrágomba, trikóba és vártam a rajtot, ami 18.30-ra volt kiírva. Valójában kicsit késett, mert előtte indult a főfutam is, így 18.36-kor engedték fel a rajtzászlót, és megkezdődött. Nulla felkészülés, nulla futómúlt, 35 fok, tűző nap, semmi árnyék és előttem 1664 méter. Nekilendültem aztán mire az első 600 métert lefutottam, azt hittem kihalok, de ha már beneveztem – és mégis csak egy verseny, nem adom fel, nem fogok sétálni. Igaz, hogy lassultam, meg nem is erőltettem meg magam, de árnyék nélkül betonon futni ilyen melegben nem épp felemelő érzés. Aztán mikor az 1200 méter már megvolt, gondoltam a 400 már „kutyafüle” ahhoz képest, úgyhogy leküzdöttem. És célba értem. Épen, egészben, esés és megállás nélkül. Mint kiderült, idén először kapott minden befutó egy érmet, nagyon szép, a helyi templom van rajta. Az eredmények helyben nem derültek ki, csak az első három helyezettet díjazták az este folyamán, de tudtam, hogy abba biztos nem kerültem be. Tegnap aztán felmentem a netre és megtaláltam az eredményeket. A hobbyfutamnak 25 versenyzője volt, ezt külön bontották nőkre és férfiakra. A nők 12-en voltak, abból 5. helyet értem el, összesítettben pedig 12. lettem. Összesen 9 perc 15 másodperc alatt futottam le. Nagyon meg is lepődtem, meg büszke is vagyok magamra, mert ha ilyen random versenyzéssel ezt értem el, akkor felkészülve még dobogós is lehetek. Ez a terv jövőre. :D

A nap során egyébként még szerepet is kaptam. A részeges vitézek kocsmárosát játszottuk ketten – mivel ketten voltunk csajok – aztán a sztori szerint a lerészegedett férfiak kidőlnek, és akkor belopakodnak a törökök, akik nem csak a fegyvereket rabolják el, hanem a nőket is. Vagyis minket. Úgy felkapott és a vállára dobott az egyik srác, hogy csak nevetni tudtam, pedig az elraboltak nem hiszem, hogy nevetnek. De készültek szép fotók is, majd még teszek fel róla képeket, otthonról tudok feltölteni a rablásról és a jelenetről.

És akkor még nem beszéltem a vacsoráról. Rizses hús. A fiúk kikérték egy bográcsba, aztán egy darabig mindenki csak nézegette, mert úgy nézett ki, mint valami moslék. Ragacsos, kásaszerű rizses hús volt ez, a húst alig lehetett kiválogatni belőle, bár próbálkoztam. Mikor végre nekiálltunk enni, rájöttünk, hogy nem is rossz, ízre kimondottan jó volt, de jobb lett volna nem látni. :D

Az este bulival telt, és éjfél körül indultunk el haza, fél kettőkor értünk a házunkhoz. Búcsúzóul sok izzadt férfit kellett végigpuszilgatni, és annyira szeretnek a csajokkal lenni, hogy még akkor is felkapott az egyikük, és elkezdett velem futni, majd nézte, hogy párom jön-e már utánunk, és csak röhögött. Az első hagyományőrző buli tehát jól sikerült, én kimondottan élveztem, nagyon jófej, kicsit „lüke” embereket ismertünk meg, úgy fogadtak minket, mint akiket már rég ismernek, tehát beilleszkedni sem volt nehéz. Augusztus 11-13-án pedig Egerben folytatjuk majd. Holnap jelentkezem még egy nyaralási előkészületes bejegyzéssel, aztán egy hét pihenőre megyek, Instagramon kövessetek, ott lesznek friss képek! Eger után érkezem ismét egy beszámolóval, vagy kettővel is.

Kitartást a nagy melegben, igyatok sok vizet, mert ez csak úgy elviselhető!