2016. már 28.

Balatoni húsvéti hétvége

írta: FitRea
Balatoni húsvéti hétvége

Kedves Olvasóim!

Ahogy írtam nektek a múlt héten már, a húsvétot idén nem itthon töltöttem. Mivel párommal most volt az évfordulónk, ezért kettesben elmentünk Balatonfüredre a hétvégére. A Margaréta Hotelben volt a szállásunk, félpanziós ellátással. Ezekről csak jót tudok mondani, egy kedves személyzettel ellátott szálloda, családias környezet, egy kis szaunavilág, svédasztalos kaja. Az ételekben az volt a legjobb, hogy nagyjából tarthattam magam a szokásoshoz. Végülis mindig volt zöldség, saláta, egyik nap rántott brokkolit ettem salátával és sült ananászos csirkével, másik este mandulás bundás pulykamellet párolt zöldségkörettel. Viszont a reggeli bőséges volt, és a tál müzli mellé még ettem tojást, meg csokis kalácsot is. És az ebéd pedig éttermi volt, egyik nap rántott camambert ettem, másik nap pedig spenótos gnocchit.

A program úgy nézett ki, hogy érkezés után, szombat délután wellnesseztünk egy kicsit, aztán vacsi és esti tévézés, alvás. Vasárnap reggeli után elindultunk a partra, 11-kor elmentünk húsvéti misére. Elég hosszú volt, de egy igazán jó hangulatú misét sikerült kiválasztanunk, így a másfél óra is élvezetes volt és a papbácsitól még ajándékot is kaptunk. Aztán ebédeztünk és egy órás séta után indult  hajónk, ami egy órás utat jelentett Tihanyig és vissza. Utána ismét wellness, vacsi és fekvés. Aztán ma 10-kor eljöttünk a szállodából, még pár órát sétálgattunk, ebédeltünk, aztán vártuk az indulást, és 5 óra körül hazaérkeztünk.

Pénteken az edzés elmaradt, meg persze ma is, aminek van oka... Sajnálatos módon egy dolog tönkretette ezt a remek hétvégét. Méghozzá egy megfázás, vagy valamiféle gyulladás. Már csütörtökön is éreztem, hogy valami baj lesz, hát jól belekeveredtem, pénteken egész rosszul voltam, aztán szombaton az arcüregemet éreztem, ma meg már a hátam fáj, úgyhogy reménykedem, hogy nem egy tüdőgyulladás kezdete ez. Szóval így két napi edzéssel megint lógok, de a héten a hét végéig pótolni fogom, mert ha a múlt héten sikerült 2 heti anyagot megcsinálni, akkor ez a 2 napnyi ez semmi. És holnap már munka, úgyhogy remélem ez a betegség elmúlik és nem orvost kell látogatnom.

Holnap egyébként lesz has-kar kombó és kar köredzés a DVD-ről, plusz egy brutális has-kar edzés és még egy kis hasazás:

Szólj hozzá