Vajas-sajtos reformkifli Húsvétra
Kedves Olvasóim!
Ma végre utolértem magam. Ugye mondtam, hogy a napi edzés mellé még legalább a kardió comb-popsis edzést beteszem. Meg is volt, az edzés végére hagytam a 8 körös kalóriafalót. Hát ezt már nem bírtam egy szusszal végigcsinálni, így a 4. kör után egy perc, a 6. után pedig fél perc plusz pihenőt tartottam. Aztán 5 percet pihentem, és ezalatt osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy holnap igen hosszú edzés lesz még a pótlások nélkül is, és nem is leszek este már itthon, ezért nem lesz túl jó. Végül addig néztem az órarendet, míg meggyőztem magam, hogy még meg bírom csinálni a két comb-popsi erősítőt is, és le is nyomtam. Így most végre nincs plusz edzés, holnap megcsinálom amit kell, aztán vége.
Ma, ahogy mondtam, délután sütöttem vajas-sajtos kiflit, igazából húsvétra jó lehet a sonka, tojás mellé, de én most voltam itthon, most értem rá, ezért ma készítettem el, és szombatra már nem nagyon lesz belőle. Mutatom a receptjét:
- 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 25 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
- 2 tk. só
- 3 dkg élesztő
- 1,5 dl langyos tej
- 1 kk. cukor
- 1 tojássárgája
- 10 dkg kókuszzsír
- 140 g tejföl
- 10 dkg sajt – 10 dkg vaj/kókuszzsír
- 1 tojássárgája – 1 ek. tej – 5 dkg sajt
Az élesztőt a tejben a cukorral elkevertem, nem kell felfuttatni. Közben a liszteket egy edényben összekevertem a sóval, és elmorzsoltam a kókuszzsírral. Ezután hozzáadtam a tojássárgáját, majd az élesztős tejet. A tejfölt óvatosan adagoltam, nem biztos, hogy pont 140 g kell bele, a lényeg, hogy lágy legyen a tészta, de ne ragadjon. Összegyúrtam, dagasztani nem kell. Ezután kisodortam és megkentem kókuszzsírral és vajjal (5-5 dkg) majd rászórtam a sajtot és feltekertem, mint egy roládot. Hagyd állni 25-30 percet, majd vágd két egyenlő részre. Aztán mindkét felét kisodortam kb. 30x40 cm-es téglalapra, háromszögeket vágtam belőle és feltekertem őket. A sütőpapíros tepsiben megkentem tejjel elkevert tojással, és szórtam a tetejére is sajtot. Előmelegített sütőben légkeverésen 180 fokon sütöttem 20 percet, majd még 10-15-öt alul-felül funkción. 15 db kiflim lett, bár nem egyformák.
Valahol olvastam, hogy a teljes kiőrlésű lisztekből nagyon szárazak lesznek. Legalábbis egy fórumon valakinek ez volt a véleménye, hogy ezek a lisztek nem jók. Hát én kipróbáltam és egyáltalán nem lett száraz. Úgyhogy csak bátran.
És akkor mutatom még a holnapi dolgokat. Nekem a DVD-n van a kedvenc has-kar egypercesek, és a comb-popsi egypercesek is. Ez 20-20 perc, így már ezzel is elég hosszú, de utána még lesz egy comb-popsi kardió és popsi-háterősítő gyakorlatsor is. Kb. 70-80 perces edzés lesz. Bőven sok lesz péntekre. De most már tényleg nyugodtan megyek wellnessre.
A héten már nem jelentkezem, hétfőn jövök majd ismét egy kis élménybeszámolóval. Épp ezért még most megmutatom, mi lesz a hétfői edzés. DVD-n comb-popsi piramis és kardió, a kisvideókból pedig egy kardió intervall és fekvőtámasz variációk.