Csütörtöki útravaló
Kedves Olvasóim!
Ma semmi különösről nem tudok nektek írni, mivel igazából nem történt semmi. Az utak felénk reggel igen csúszósak voltak, a főnökünkbe belecsúszott egy autó, de szerencsére neki nem esett baja. Délután meg hazafele lerobbant a buszunk, és fél órával később értem haza mint szoktam, de a lényeg, hogy hazaértem. Aztán ettem egy kicsit, utána főztem, megint csináltam császármorzsát a múltkori recept szerint, de ez holnapra készült ebédnek. Aztán megint ettem egy kis vacsorát, ami virsli volt, maradék körözöttel. Mellesleg ezt is én csináltam még a hétvégén a felesleges túróból. Aztán nekiálltam az edzésnek, és egész hamar le is ment az egész. Most épp szörnyülködtem, mert holnap megint egy monoton 8 körös kardió lesz a kisvideók egyike, a másik kb. 20-30 perc erősítés, meg a DVD-ről lesz has-kar intervall és kar köredzés. Ja és persze holnapra tettem be magamnak az egyik elmaradt popsiedzést is. Még holnap döntök erről a pótlásról, meglátom, mikor tudom elkezdeni, meg mennyi erőm lesz hozzá, de igazából nem akarom tovább halogatni, meg terveim szerint most nem csúszik el a pénteki nap ismételten.
Egyébként döntöttem a fehérjeügyben és adtam neki egy esélyt. Rendeltem egy csoki ízűt, 1kilós kiszerelés, kb. 30 adag, ami egy hónapra kitart. Meglátjuk milyen lesz, aztán a jövőjéről majd döntök a fogyasztása és hatása közben. Elvileg holnap, de legkésőbb pénteken érkezik is hozzám. És még egy ajándék kulacsot is kapok mellé. :)
Na mára ennyi, mutatom a fent említett videókat: