Elmélkedés az étrend-kiegészítőkről
Kedves Olvasóim!
Ma egy extra bejegyzéssel jövök. Mint egyszer írtam, a Peak Girls shopjában rendeltem Pyruvatot, amit erős zsírégetőként reklámoznak. Sok véleményt végigolvastam a termékről mielőtt megrendeltem, és biztatóak voltak ezek a visszacsatolások, így megkockáztattam egy dobozzal, ami egy hónapra elegendő tablettát tartalmazott. Lassan elfogy a doboz, így a hétvégén azt gondoltam, megnézem, mit mutat a mérleg. Sajnálattal tapasztaltam, hogy a súlyom karácsony óta stabilan tartja magát 65 kilón. Lehet, hogy ha több zsírból kéne fogynom, akkor fogyasztó hatású lenne, de így csak a súlymegtartó ereje működik, pedig még azt az 5 kilót le szeretném dobni. Más hatását sem tapasztaltam kimondottan. Sokan írták, hogy elvette az édességéhséget, az étvágyat csökkentette, mozgás mellett 2-3 hét alatt fogytak 5 kilót. Ebből én annyit tapasztaltam, hogy az elején iszonyatosan éhes voltam délelőtt és délután, de ez pár nappal később abbamaradt. Az édesség utáni vágyamat megfékeztem, de nem ennek tulajdonítom, ugyanis újévi fogadalmam volt, hogy idén kevesebb csokit eszek és legalább egy hónapon keresztül semennyit. Ezt azóta tartom is, a karácsonyi, szülinapi csokikat szétosztottam a családban, és január 1. óta egy falatot sem ettem, pedig lett volna rá sok-sok alkalom. Úgyhogy ez sem a Pyruvat érdeme szerintem. A harmadik, hogy még az alakomon történt változásokat sem tudom ennek köszönni, mivel már a használata előtt szépen alakult a testem. Nem hiába figyelek az étkezésekre és a mozgásra. Szóval még így, hogy próbálok diétásan étkezni, ráadásul heti 5-ször edzek 80 perceket, még így sem segített sokat. Ami tényleg segít az a visszafogott kajálás és Péntek Enikő edzései. Ezt a dobozt már beszedem, kb. egy hét maradt, de utána nem fogok újat rendelni, ahhoz túl drága.
Viszont egy ismerősömtől hallottam, hogy épp útifűmaghéjas kúrát csinál. Olvastam a témában eltérő véleményeket, de mivel a tésztámhoz úgyis vettem egy csomag maghéjat, és a 90%-a még megvan, így én is elfogyasztom kúraszerűen. Ameddig tart, addig iszom. A lényeg, hogy napi 1 ek. maghéjat kell 2 dl vízbe, teába vagy gyümölcslébe elkeverni és rögtön meginni, mivel ha várunk vele, megzselésedik. Viszont arra figyelni kell, hogy amíg a kúra tart – meg persze mindig így kéne – naponta legalább 2 liter folyadékot fogyasszunk, különben megdagad a hasunkban a maghéj és nem tisztít belül, mint ahogy az a feladata lenne. Elvileg a beleket tisztítja, és ha megakad a fogyásunk, akkor a tisztítással az utolsó kilóktól képes megszabadítani. Meglátjuk, tesztelem, és ha elfogyott, majd mondom a hatást, eredményt. Egyébként ennek egy 2-3 hetes kúrának kellene lennie.
A harmadik téma, amit érinteni akartam még a fehérjepor. Mikor a blogot írni kezdtem, nagyon ellenére voltam ezeknek az étrend kiegészítőknek. Viszont lassan már fél éve kapom a Peak-es hírleveleket, amiket rendszeresen olvasok, és egyre inkább meggyőzött, hogy ha sportolok és izmokat is szeretnék, ahhoz kell valami fehérjeforrás. Hiába eszek fehérje dús kajákat, az nem elég. Úgyhogy most megint döntésképtelen lettem, mint egy hónapja a Pyruvat rendelésekor, hogy kérjek vagy sem. Valahogy a Peak márkája meggyőző, nem feltétlenül sportolóknak, izomnövelés céljából gyártották, hanem inkább fogyni vágyó nőknek. Igaz, az összetevők – gondolom én – nem sokban különböznek, de ártani sem árthatnak. Ráadásul Péntek Enikő is őket ajánlja. Még pár napig tipródok ez ügyben egyhelyben, aztán döntök, mert ha rendelek, akkor január 31-ig legalább még van rá 16% kedvezmény, ami kb. így a postaköltség lesz.
És akkor a hosszú monológom után jöjjenek a holnapi napra írt edzések. A DVD-ről lesz a comb-popsi egyperces és a Stop-Zóna nyújtás, a kisvideók pedig a következők: 3 kör vádli intervall és 20 perc Tabata