Szombati bevásárlás
Saturday Shopping
Kedvem Olvasóim!
Mégis itt vagyok, pedig arra készültem, hogy nem fogok ideérni. A hétvégére bevásárlást terveztem, minden féle boltban jártam, sokmindent sikerült is megvennem. Először is, pénteken voltam a New Yorkerben, ahol két hete láttam nagyon jó edzőcuccokat. Viszont a pontos árát akkor nem néztem meg. Így meglepetésként ért, hogy a sportmelltartós top, ami szerintem a legjobban nézett ki, akciós áron volt, így 1990 Ft-ot fizettem érte. Mellé pedig vettem egy tank top-ot, hasonló áron. Így már felkészülten fogok érkezni jövő vasárnap a FItBalance-ra.
Sikerült végre - nagy szenvedések után - befizetni a telefonszámlámat is, senkinek nem ajánlom, hogy az előfizetését MyTelenor rendszeren keresztül akarja intézni. Nem működik 2 hónapja, nem tudok belépni. Ezért számolják fel sorban az üzleteket, aztán az ember nem tudja intézni az ügyeit. Kénytelen voltam egy boltba bemenni, így sikerült 2 nappal a határidő előtt intézni valamit, de belépni továbbra sem lehet a rendszerbe...
Aztán csizmát is néztem magamnak, 2 boltban jártam, az egyikben nem találtam olyat amilyet kerestem, a másikban sokféle volt, csak kétszer annyiért, mint amit adnék érte. Így egyenlőre feladtam, pedig kéne egy lapos bokacsizma.
És végül benéztem a DM-be, mert már régóta szerettem volna venni Chia magot, a reggelimhez, meg egyéb desszertekhez. És igen, találtam. Nem mondom, hogy soha többé nem veszek, de félévente talán egyszer fér bele a keretbe. 20 dkg mag 1700 Ft, bár elvileg 15 g a napi javasolt mennyiség, és a csomag szerint kb. 13 adagnyi van benne. Nem épp olcsó ez a reformkonyha. De egészséges. És szintén a DM-ben vettem száraz sampont, mivel edzés után mindig csupa víz a hajam. Viszont minden nap nem akarok hajat mosni. Így arra jutottam, hogy kipróbálom a száraz sampont. Egy számomra eddig ismeretlen márkát vettem, de a sampon illatát már tesóm mutatta és igen tetszett. Majd most meglátjuk milyen a száraz fajta. A márkája Aussie, és 1800 Ft volt. Ez sem épp az olcsó kategória, de szükséges, ha az ember elfoglalt, és még sportol is. :) Néha belefér.
Na és még egy dolgot szeretnék mutatni nektek, mit is sütöttem ma. A TIU oldalról szedtem a receptet, próba szerencse, kell a napi édesség. Íme a recept képpel együtt:
- 2 evőkanál zabliszt
- 2 evőkanál tojásfehérje (kb. 1 nagyobb tojás fehérje)
- 1 teáskanál olaj
- 1/2 evőkanál édesítő (fajtától és édesszájúságtól függ)
- 1/8 teáskanál sütőpor (én dupla adagba fél tk.-t tettem)
- Csokidarabok (hangulattól függően)
- 1,5 teáskanál fahéj
- 1/2 zacskó vaníliás cukor
Csak össze kell jól keverni a hozzávalókat, én előbb a szárazakat kevertem össze, utána tettem bele az olajat és tojást. Ezt követően pedig 1 perc a mikróban. 800-as fokon nem volt neki elég dupla adagként, így 2 perc lett belőle, de először csak 1-re tettem be, majd fél percenként megnéztem. Jó étvágyat hozzá!
Az edzést tegnap végigküzdöttem, szokásos módon a futást kihagytam belőle, inkább duplán megcsináltam minden egyéb gyakorlatot. A mai még hátra van, de nem lesz túl megerőltető. Holnap este jövök újra, mivel egész nap oktatáson leszek. Igen, vasárnap. Elég gáz, de a mai a 2. és utolsó alkalom a vizsga előtt, így muszáj beáldoznom a napot.
My Dear Readers!
I said I won't be here today, but here I am. I planned a big shopping for the weekend, I was in a lot of boutiques and shops, and bought a lot of things. First, on Friday I was in a New Yorker boutique, where I saw very good sportwears 2 weeks ago. But I didn't see the prices of them. So it was a suprise, that the best sportbra was in the best price, just 1990 Ft. And I bought a tanktop too, same price. So I'm ready for next week FitBalance.
I could pay my phonebill, too after a long suffering. I didn't offer to want to pay your checks in MyTelenor System. Didn't work for me 2 months, I can't log in. That's why they closed the shops in every city, and we can't do nothing... So I had to go to a shop 2 days before the deadline, but I can't log in the system.
Then I wanted to buy boots for fall, I was in 2 boutiques, but didn't find the right one. In the first there was a lot, but highheels, in the other, there was good, but expensive ones. So I gave up for now.
And finally I check in a DM drugstore, because I wanted to buy chia seeds for a long time to my breakfast, and other snacks. And I found. I don't say, I won't buy any more, but in half a year I'm sure, I won't. 20 dkg seeds are 1700 Ft, for a day they suggest to eat only 15 gramm, and in the package there are seeds for 13 doses. Reform kitchen is not so cheap. But healthy. And also in DM I bought dry shampoo, because after every workouts, I'm very sweaty. But I don't want to wash my hair every single day. So I decided to try a dry shampoo. I chose one I didn't know yet, but my bro shows me how good it smells. So I'll see. Brand is Aussie and it costs 1800 Ft. This is also not a cheap thing, but nesessary, if you're busy and do sports.
And last thing I want to show you today, what I baked. I found the recipe on TIU site, and tried, I need daily sweets. Here is the recipe:
- 2 tbp oat flour
- 2 tbp eggwhite (cc. 1 big egg white)
- 1 tsp oil
- 1/2 tbp sweetener (depends on your mood)
- 1/8 tsp baking powder (I put half tsp in double dose cookie)
- min. 70% Chocolate
- 1,5 tsp cinnamon
- 1/2 package of Vanilin sugar
Just mix them good, first i mixed the dry ingredients, then put the oil and the eggs. Then I put it in the micro for a minutes in 800 W but I made ine double, and it wasn't enought, so it was in there for 2 minutes. After a minute I checked and checked it in half minutes.
And workouts are done, I just missed running, instead of that I made the moves twice. Daily isn't over yet, but it won't be hard. Tomorrow I'll come back in the evening, because I'll be in school. Yes, on Sunday. It's very bad, but this will be the second and last class before the exam, so I had to go.
Photoes are ABOVE!