2015. sze 22.

Őszi Fit Kihívás 2. nap

írta: FitRea
Őszi Fit Kihívás 2. nap

Fit for Fall Challenge Day 2.

Kedves Olvasóim!

Kicsit csalódott voltam ma, amikor végre feltöltötték az új HIIT-et a TIU honlapra. Én megmondom őszintén, videót vártam, jó gyakorlatokkal, erre kaptunk egy futkosós, ugrálós tervet. Aki régóta követi a bejegyzéseimet az tudja, hogy ki nem állhatom a futást, nem is futok, így kénytelen voltam megint máshogy megoldani. 20150919_195952.jpg

20150922_190159.jpgVolt viszont ami kárpótolt… Párom édesapja Párizsban járt a múlt héten, és gondolt rám is: kaptam csokit és egy kis Eiffel-torony üveges konyakot. Annyira jó, ennél már csak az lenne még jobb, ha magam hozhatnék hasonlókat. Mert az én álmom Párizs. :)

Ma reggelire nem zabkását ettem, ne legyen túl unalmas, helyette Cinniminies volt, aztán ebédre egy kis párolt csirkemellet ettem 3 szelet zabos abonettel, ettem egy szelet csokit, aztán uzsonnára megettem 2 kis szelet teljes kiőrlésű lekváros kenyeret, és vacsorára pedig 2 db pulykavirsli fogyott.

Ezt követően kezdtem a tornát, amit úgy oldottam meg, hogy az új HIIT-ből megcsináltam a nem futós részeket, aztán megdupláztam. Majd folytattam a 3 gyakorlatos comb-popsi edzéssel. És hogy ma is pótoljak, megcsináltam az elmaradt Cowabungát, és a Sellőt. Így már csak egy HumpDay HIIT és a Beach Bombshell maradt hátra, igyekszem ezeket is pótolni rövid időn belül.

Holnap sem lesz nagy megerőltetés az esti edzés, ugyanis kell egy jóga gyakorlatsor - most egy olyan, amit még nem csináltam, majd egy kis has és karerősítés. Kb. 30-40 perc ez így egyben. Szerintem ezek mellé is férni fog egy rövidebb HIIT.


www_tvn_hu_9ae5a2a1cf48f1c2ee7a5977d61605fa.png

My Dear Readers!

I was a little disapointed today, when finally the girls upload the new HIIT workout to their website. Honestly i expected a video with great workouts, but w eget a picture with running, jumping moves. Who’s following me for a long time knows that I hate running, I don’t run, so i had to change this, too.

But I got something else… My boyfriend’s father was in Paris last week, and he brought me chocolate and a little cognac in an Eiffel-tower bottle. It’s so nice, it would be better only if i can bring similar things. My dream is Paris. :)

Today morning I didn’t eat oatmeal, not to be boring, so I ate Cinniminies, chicken breast for lunch with 3 slices of oat abonett, and a chocolate, then I ate 2 slice of bread with jam at afternoon, and my dinner was 2 pieces of turkey sausages.

Then i started the workouts, i did it in my own way, i didn’t run, but did the jumping and other workouts from it twice. After that i continued it with the 3 moves thighs-bootyworkouts. And to make upfor  the workouts, i did the Cowabunga and The Mermaid. So I just have to do a HumpDay HIIT and the Beach Bombshell, i try to make up for that in a short time.

Tomorrow, workouts either won’t be hard, because we have to take a yoga class - which i didn't do yet, and a little abs and arms workout. This will be about 30-40 minutes. I think a HIIT will have place next to them.

 VIDEOS ARE ABOVE!

Szólj hozzá