2017. jún 05.

A tavaszi Burn-Body Zona edzésterv - összegző

írta: FitRea
A tavaszi Burn-Body Zona edzésterv - összegző

Sziasztok!

slide_kozepso.jpg

Elérkeztem (végre) a tavaszi edzésterv végéhez, ami azt jelenti, hogy 12 hét kemény edzésen vagyok túl, de ennél valójában jóval többről van szó, mert január első hetében már elkezdtem edzeni, a Zona Live DVD-re, ami szintén 12 hetet vett igénybe. Mikor az letelt, akkor kapcsolódtam bele a tavaszi edzéstervbe, tehát nem az első edzésével kezdtem. Viszont nagyon lelkes voltam, és hogy ne maradjon ki semmi belőle, így a hétvégi örömedzésekhez beraktam azokat a videókat, amiket az első két hétben kihagytam, mivel ugye ott még tartott a Live-terv. Illetve ha csúsztam, vagy nem lett volna szerdán semmi extra, akkor oda is az elmaradott videókat szúrtam be, mind a Basic, mind a Max edzéstervből. Sokszor volt, hogy szidtam is "azt a nem normálist", aki ilyen sorozatokat rakott egybe, de általában ez nem Enikőre volt értendő, hanem magamra, aki átvariálta a rendszert. Néha sok(k) volt a kardió egyben, néha a comb-popsi részre mert túlzott terhelés, bár én mindig a hasamra akartam dolgozni, amit viszont kevesellettem. Persze a megfelelő étkezés mellett ennyi kardiótól le kell, hogy menjen a pocak is.

Igazából egy hete kellett volna, hogy végezzek, de a március végi egyhetes betegségem felülírta a terveket, így június első teljes hetéig csúszott a program, amit így utólag nem is bánok, mert tegnap megérkezett a nyári táblázat, így közvetlenül tudok csatlakozni abba. 

A 12 hét alatt voltak mélypontok, amiket szerintem mindenki elér egyszer-egyszer, amikor nincs kedve az embernek megmozdulni, nincs kedve ahhoz, hogy a csepegő izzadságot törölgesse, és nincs kedve egyáltalán semmihez. Aztán eltelik egy kicsi idő, és arra jön rá, hogy nagyon kellett volna az a fél órás kis átmozgatás, és lelkiismeretfurdalása lesz, hogy miért is nem csinálta meg. Valójában egy nap kihagyás nem okoz nagy gondot, attól nem fog senki meghízni, ha egy pihenőnapot beiktat, mert akkor fejlődnek igazán az izmok. Mindenesetre velem sokszor előfordult ez a szituáció, legutóbb a héten, amikor is nyolc óra előtt végül rávettem magam a tornára. Aztán a vasárnapi befejezés sem sikerült, mert vendégeink voltak, és délután nem álltam neki, mert gondoltam jönnek, nem akarok csupa víz lenni, de csak 5 körül értek ide, és sokáig itt is voltak, hát szuperül kimaradt az egész. Bántam is, de ma délután aztán megcsináltam, 45 perc volt, plusz beiktattam egy FitBall-os edzést is, miután lesütöttem a heti reggeliket. Ma nem hozok receptet, mert ez a bejegyzés a mozgásról szól, de a héten megosztom veletek ezt is.

És hogy mi lesz a következő program? Mint mondtam, megjött az új edzésterv, benne a szokásos kisvideókkal, viszont nem akarok teljesen ráunni, ezért azt találtam ki, hogy a következő 12 hétben az élő fellépéses videókat fogom csinálni, mert abban van kardió és erősítő gyakorlat is. Plusz minden 2. nap biciklizni megyünk párommal, mivel nyári terveink között szerepel a Balaton körbetekerése. Fokozatosan szeretném felépíteni a távokat, így egy 10 km-rel kezdünk, és aztán egyre hosszabbakat tekerünk le. Be kell edzeni a térdeket, hogy ne a Balatonnál okozzon problémát napi 40-50 kilométer letekerése.

Egyébként ma neki is álltam még az előbb az első videónak, hát nem lett a kedvencem, mert kicsit követhetetlen volt az egész, de végigcsináltam, jó lesz ez. Ha meg kevésnek bizonyul, válogathatok kedvemre. Aki szeretne hatékony edzésformát kipróbálni, annak bátran ajánlom a Zónát, nem kell, hogy izmosra gyúrja magát valaki egy edzéstervvel, elég ha a szép tónusok megvannak. Én is arra megyek, túlzott izmok nem kellenek, számomra az nem nőies. Csütörtökre hozok majd egy #throwbackthursday képet, megmutatom, hogy 2-3 éve, hogy is néztem ki, és most milyen vagyok, hogy lássátok, nem kell koplalni, meg beleszakadni sem az edzésbe ahhoz, hogy csinosak legyetek. 

A mai menüm egyébként tudatosan épült fel, mutatom is.

Reggeli: fahéjas, édesítős zabkása
Ebéd: 3 ek főtt rizs, egy szelet rakott csirkemell
Uzsonna: túrókrém édesítővel
Vacsora: Salátakeverék, 1 tk joghurttal, 2 szelet pulykamellsonkával, almával, light sajttal

Szép hetet kívánok, hamarosan jelentkezem!

Szólj hozzá