2. heti bejelentkezés - Étkezési- és edzésnapló
Kedves Olvasóim!
Ahogy az előző héten leírtam nektek, vezetem az étkezési és edzésnaplómat, így pontosan tudom, hogy mikor mit is ettem. Sőt, előre is tudok tervezni, mert ha felírom este, hogy másnap reggel mit eszek, akkor tudom, hogy az lesz a reggelim. Az első héthez képest ez a hét egyébként kicsit lazábbra sikerült, és mindig becsúszott egy-egy szelet süti vagy 2 db bonbon, de remélhetőleg az edzés kiegyensúlyozta a hibát.
Ráadásul - bár azt mondtam, hogy többet nem veszek semmit - postán megérkezett egy új doboz Pyruvat. A történet az, hogy 2 hete gondolkoztam, hogy még egy dobozzal kipróbálok, hátha most a diéta mellett hatásosabb lesz a bogyó. Aztán igen csak drágállottam ezt a zsírégetőt, így halogattam. Viszont a Peak-es facebook csoportnak tagja vagyok, és ott gyakran árulják a tagok az általuk megvett, de mégsem használt Peak cuccokat. És így leltem rá egy lányra, aki 3000 Ft-tal olcsóbban el is postázta nekem a dobozt. Ráadásul bontatlan is volt, tehát ezzel igencsak jól jártam. Szóval most egy hónapig szedem ezt is, és talán-talán lassan alakulnak valamiféle kockák is a hasamon.
Írtam azt is, hogy egy olyan zöldségre kattantam rá, amit eddig nem igazán ettem meg. Ez pedig a kelbimbó. Sokszor láttam már képeken, és egész jól nézett ki, plusz a múltheti párolt zöldségkeverékemben szinte csak répa volt, így aztán az az egy-egy kelbimbó felüdülésnek számított. Így hát rákattantam, és a héten kétszer is ettem, ahogy majd láthatjátok a heti menülistámon.
Anyukám egyébként csak nem hagyja, hogy állandóan párolt zöldséget meg nyers zöldségeket egyek, folyton kitalál valamit, így a héten például volt székelykáposzta is, de a káposzta jó a fogyókúrába, szóval megettem, szombatra pedig borsófőzeléket csinált, csak nekem... :D De szerencsére zabliszttel sűrítette, tehát ehető lett számomra is. Meg ugye a rizs... vasárnap nem voltam itthon, ezért nem csinált zöldséget. Mikor megérkeztem, közölte, hogy csinált zöldséges rizst, amiben több a zöldség, mint a rizs. Szerinte. Belenéztem, és kb. egytizede volt a zöldség. Szóval a hús mellé ez maradt köretnek.
Már most így leírva is láthatjátok, hogy ez a hét kevésbé sikerült komolyra, mint a múltkori, de legközelebb, azaz most újra egy szigorú hét jön, és megint csak fehérjét, húst, halat és zöldséget fogok enni.
Mivel láthattok a menüben olyan ételeket, amiket eddig még nem mutattam, ezért most írok nektek egy receptet, és legközelebb pedig a másikat is bemutatom nektek, mivel azt nem én sütöttem, hanem anyukám, és nem készült csodás fotó róla. :)
Kakaós Chia puding
- 1 banán
- 2 ek. Chia mag
- 2 ek. holland kakaópor
- 4+3 ek. tej
A Chia magot beáztatjuk 4 ek. tejbe, a banánt felaprítva betesszük a mixerbe, hozzáadjuk a 3 ek. tejet, a kakaót, és a 3-4 percig tejben ázott magokat, majd összeturmixoljuk alaposan. Én ezt este csináltam meg, de másnap reggelire fogyasztottam, és csak a spájzba tettem ki, nem hűtöttem be nagyon hidegre, mert az reggel nem esik jól. Díszíthetjük banánnal, és tehetünk hozzá epret, ha épp van kéznél.
És akkor mutatom a tényleges heti menümet, ahogy a múltkor, most sem írom, melyik volt a reggeli, az ebéd és melyik a vacsora:
Hétfő: málnás FIT müzli tejjel, 2 ek zöldséges rizs, 1 sz. sült csirkemell, 2 db virsli, cottage cheese + 2 dl cappucino, egy marék áfonya, eper és 2 sz. süti
Kedd: Kakaós Chia puding, Székelykáposzta, Zabtallérok + 2 dl kókusztejes cappucino, 2 dl kakaó
Szerda: FIT málnás müzli, Székelykáposzta, párolt kelbimbó, 1 sz. sült csirkemell, cottage cheese + 3 zabtallér, kókusztejes cappucino
Csütörtök:Fahéjas zabkása, párolt kelbimbó, 4 db virsli, 3 tojásból rántotta, cottage cheese + 2 dl kókusztejes cappucino, 2 dl kakaó, 2 bonbon
Péntek: FIT málnás müzli tejjel, párolt zöldség, 2 sz. abonett, 1/2 sült hal + 4 dl cappucino szójatejjel, 1 adag máglyarakás, 1 sz. müzli, 0,5 l tejeskávé
Szombat: Reggeliző müzli tejjel, borsófőzelék, mexikói halsaláta + 2 sz. abonett, 2 dl cappucino szójatejjel, 1 adag máglyarakás, egy zacskó nasi... :(
Vasárnap: Kakaós zabkása, saláta, 2 db virsli, cottage cheese, saláta, cottage cheese, 2 virsli + szójatej, cappucino, joghurt
Edzés terén továbbra is tartottam magam az előírtakhoz, tehát általában 15-20 perc kardiót csináltam, majd 10-15 perc haserősítést, és 10-15 perc belsőcomb edzést. A pénteki nap maradt hátra, mivel pénteken mindig utazok, vagy későn érek haza, vagy hozzám jönnek, így a tervem az, hogy vagy szombatonként vagy vasárnaponként csinálom meg a pénteki edzést. Aztán múltkor írta Péntek Enikő, hogy jön egy 12 hetes Beach Body edzésterv, tehát annak fogok nekiállni, és ahogy már említettem, a heti 2-3 alkalommal tervezett has és combedzést majd e mellé fogom betenni.
Ismételten hétfőn felírtam a méreteimet, hogy legyen mihez viszonyítani, ha már képeket nem csináltam. A centiket most nem írom le egyesével, kb. maradtak azok, amik a múlt héten, mivel nem éppen lett diétás a menü... És még a mai hétfői is félrement, úgyhogy holnaptól összeszedem magam és május 28-ig kitartok, aztán ott jön egy csalónap. :) Ja, és végre elfogyott a fehérjém, már alig vártam ezt a pillanatot. Valahogy nem jött be, de leerőszakoltam, úgyhogy küzdöttem vele pár hónapot, de végre nincs több.
Azt hiszem a hétre ennyi, elég hosszan írtam, remélem kitartóan végigolvastátok az egészet és adott ötletet, löketet a bejegyzés. Egy hét múlva ismét jelentkezem, menüvel, recepttel, edzéssel és hírekkel. Kitartást a hétre!