Szombati elmélkedés
Kedves Olvasóim!
Mint már említettem, ma és holnap dolgozom, de mivel nincs sok látogató még ilyenkor, így van időm írni valami kis rövidet nektek.
Igazából a hétvége általában a pihenésé, de tegnap megint elmaradt a napi edzésem, mert nagyon fájt a fejem egy egész napos széllel szemben történő szemétgyűjtés után. Így gyakorlatilag mozgásképtelen voltam. Ma az a tervem, hogy este felteszem a húslevest főni, és közben majd letornászom a tegnapit. Legalábbis egy részét. A másikat meg majd vasárnap, amikor úgysincs más dolgom este.
Sütni is akartam a hétvégén, brownie-t, de azt hiszem nincs otthon csoki hozzá, anélkül meg nem lehet. De majd meglátom, mit tehetek egy kis diétás édesség érdekében. Vagy készítek valami mást.
Aki edzés-függő, annak persze most sem kötelező a pihenés, ma akár futni is lehet menni. Ahogy látom az időjárás is kezd szép lenni, alkalmas a futásra.
Óóó és végre el tudok menni 3 hét múlva Péntek Enikő egyik edzésére, méghozzá Tatabányán. Már nagyon várom, bár előtte még várok egy másik hétvégét is, amikor pedig Balatonfüredre indulok wellnessezni. Aztán Enikő edzése lesz, ott lesz az új edzőruha kollekciója is, úgyhogy lehet lesz új szerelésem. Még meglátom.
Holnap nem biztos, hogy jelentkezem, mert nem nagyon lesz mit írni, hacsak nem sütök mégis valamit ma este még. Meglátjuk. Ha más nem, hétfőn jövök.
Szép hosszú hétvégét kívánok nektek!