2016. jan 13.

Szerdai-csütörtöki vegyes

írta: FitRea
Szerdai-csütörtöki vegyes

Kedves Olvasóim!

Mint korábban írtam, tegnap rajtam kívülálló okok miatt ki kellett hagynom az edzést, de úgy gondoltam, hogy nem átugrom és a végére rakom a hétnek, hanem mindent egy nappal odébb tolok. Főleg azért, mert lelkileg már ezekre a gyakorlatokra voltam felkészülve. Úgyhogy az előbb fejeztem be, megcsináltam a DVD-s kombókat, és kar-köröket, illetve egy kis haserősítést és egy 8 körös kalóriaégető kardiót. Nehezen ment ez a kardió, de egy hős vagyok, így szünet nélkül végigcsináltam a 20 percet. Aztán 10 percet feküdtem a padlón és kapkodtam a levegő után. :D

Igazából mára megmutatom mik lettek volna és utána egyből felteszem nektek a csütörtökit is, így aki még ma nem edzett, az megteheti, vagy pótolhatja később, de holnaptól már nem lesz elmaradás. Csak nekem.

Ma egyébként elkezdtük összeállítani a diétás mindenmentes tortámat a hétvégére… Hát kudarcba fulladt… Megsütöttük a piskótát hozzá, de mivel zabpehelylisztből készült (valószínűleg ezért) mikor kiszedtük a tortaformából, 4 darabra esett… Holnap megpróbáljuk rátenni azért a krémet, meg a csokiöntetet, de nem 100% hogy jól sikerül. Az biztos, hogy szeletelni nem lehet majd. Mindegy végülis, úgyis itthon esszük meg, nem kiállításra megy. És az igényeimnek megfelel. Majd hozok róla képet és receptet is, ha teljes pompájában tündököl. Talán holnap este.

És úgy döntöttem, megmutatom nektek, hogy a héten micsoda meglepetés volt számomra a régi és múlt heti képem összevágása, hátha ti is erőt tudtok belőle meríteni. A ZÓNA VALÓBAN HATÉKONY! Nézzétek a képeket :) Utána pedig mutatom a szerdai 2, majd a csütörtöki 2 videót.

picsart_01-13-08_53_34.jpg

Ezek a képek a 8 hónappal korábbi fotók és a múlt hetiek. Azt hiszem, ezen mindenki látja a különbséget.

picsart_01-13-08_54_23.jpg

Ezek pedig a Zóna Live 12 hetes edzés előtt készült képek, összehasonlítva a 10. hét végén készültekkel. És még van másfél hét hátra. ;)

Szólj hozzá