2016. jan 09.

Rövid hétvégi bejelentkezés

írta: FitRea
Rövid hétvégi bejelentkezés

Kedves Olvasóim!

Ma csak úgy jöttem egyet, elsősorban ránézni a statisztikákra, aztán gondoltam, ha már itt vagyok, írok nektek. Tegnap lusta voltam, így a hosszú edzésből csak a fele ment le, az a rész, ami a DVD-ről volt. Én elsősorban ezeket tekintem kötelezőnek, a többi csak ráadás. Szóval megcsináltam a köredzéseket, aztán nem volt már máshoz kedvem. Előtte elkészült a túró alapú pizzám, az volt a vacsora. Nem tudom, hogy az okozott-e a gyomromnak gondot, vagy más, de azóta nem egészen jó az egész. Aztán ma ebédre egy kis brokkolis tészta volt, meg meggyes és túrós rétes, amiből egyet-egyet ettem ebédre, és délután még megettem mindegyikből 2-2 darabot. Na azóta annyira fáj a gyomrom, hogy meg tudnék őrülni. De éhes is voltam, ezért vacsorára rozskenyérből csináltam melegszendvicset. Úgyhogy most még rosszabb lett. Remélem, hogy a kaják, és nem a táplálékkiegészítő mellékhatása ez.

Na de pont emiatt, nem biztos, hogy ma fogok tudni edzeni. Pedig meg akartam csinálni a tegnapi vádlis-tabatás edzést, hogy az se maradjon el, mert igazából nem a legvészesebb edzések közül való. Így tovább tolódik holnapra. Nem merek most nekiállni, mert nem szeretném viszontlátni amit megettem. Ha mégis elmúlni a dolog, akkor nekikezdek. Pedig annyira szeretnék ma edzeni... És így még az örömedzés is elmarad... A nyeremény DVD pedig még vár a használatra.

Egyébként is 2 hét van hátra a Zona Live 12 hetes programjából, úgyhogy most vagy újítok, vagy újrakezdem, de a min. 1 órás edzések továbbra is meglesznek.

Röviden ennyi, holnap hozom a hétfői programot. Jó pihenést és további szép hétvégét kívánok nektek.

Szólj hozzá