Pénteki szabadnap
Kedves Olvasóm!
Vicces ez a cím.. a Bikini Series naplóban is hasonlóan ki van emelve a FREE szó, de félreértés ne essék, csak arról van szó, hogy magam választhattam ki, melyik gyakorlatot csinálom meg reggel. Azt is a kardióból kellett kiválasztani, pedig én először a DVD-ről akartam egy viszonylag könnyű 38 percet végigtornászni. Végül aztán reggel megcsináltam a lehető legrövidebb HIIT edzést, aztán délutánra sem volt konkrét terv írva, ezért ott meg letornáztam a tervezett 38 perces Beach Bombshell videót.
ÚJDONSÁG! Fent vagyok a facebookon is!
Találtam végre megoldást arra is, hogyan tudom nektek ide feltenni a programfüzeteket. Remélem elérhető lesz így a számotokra. Vasárnap felteszem majd a következő hetit is, illetve a kezdéshez beillesztem nektek az első hétre szólót, hogy lássátok. Tehát az első hét programját keressétek ITT!
És akkor írok pár sort arról is, hogy hogyan kezdtem neki az intenzív diéta utáni létnek. Reggel egy csésze teával kezdtem a napot, és ettem mellé egy szelet abonettet, a tegnap vacsorára készült túrós töltelékkel. A torna után egészen fél délig már nem ettem semmit, majd ebédre, mint már mondtam, juhtúrós sztrapacskát falatoztam, sok tejföllel. Annyira volt diétás, hogy a tejföl nem 20 hanem csak 12%-os volt. Közben, még ebéd előtt nekiálltam sütögetni is a TIU receptjeim közül. Mindjárt írom a receptet is hozzá, csak még befejezem az értekezésemet. :) Tehát az elkészült nasit fogyasztottam délután, persze mértékkel, végül vacsorára iceberg salátakeveréket ettem, csirkemelldarabokkal, cézársaláta öntettel és light sajttal. Összességében egész diétás menüt sikerült kihoznom a mai napon is. Utólag belegondolva, már kezdek ráállni erre az étkezésre, csak néha vágyom valami finomra, ami nem zöldség és hús. Ezt meg heti 1, legfeljebb 2 alkalommal megengedhetem magamnak. Ami talán még fontos, hogy este legkésőbb 7ig befejezem az evést, utána már semmit nem szoktam enni, ha mégis megéhezem - mert ilyen volt párszor - akkor sok vizet iszom, ami enyhít rajta.
És már írom is a receptet:
Süti 3 hozzávalóból
- 2 érett banán
- 1 csésze zabpehely
- 1 kanál Fehérjepor (ezt 1 db tojásfehérjével helyettesítettem)
+ Opcionális: kókusz, étcsoki, áfonya, és bármi ami kéznél van
A banánt villával törd össze, hogy teljesen pépes legyen. Tedd hozzá a fehérjeport, vagy a tojásfehérjét, add hozzá a zabpelyhet, és a többi anyagot, amit bele szeretnél tenni. A tepsibe tegyél szilikonos sütőpapírt, így nem fog leragadni. Kanállal csinálj kis kupacokat a tepsibe, lapítsd ki egy kicsit, és 20-25 perc alatt süsd készre. Az eredeti recept szerint 350 fokon 15-20 perc kell neki, én gázsütőben sütöttem és kellett a 25 perc is.
Nekem ezekkel az adagokkal egy tepsire való jött ki, 15 darab. Így ha sokat szeretnétek, érdemes a dupláját elkészíteni.